Nem mindennapi időjárási jelenséget figyeltek meg néhány hete, november 11-én Jász-Nagykun-Szolnok megye déli részén. A vizuális észlelések és a kártételek alapján egyértelműen megállapítható, hogy a Magyarországon meglehetősen ritkán előforduló tornádó pusztított. Valójában mi is az a tornádó, és mennyire számít különlegességnek hazánkban?

A zivatarfelhőből lenyúló, de a felszínt el nem érő tölcsért trombának nevezik. (Gyakran ez a tornádó egyik fejlődési szakasza.) A víz felett kialakuló felhőtölcsér a felszínt elérve vagy néhány méterre megközelítve víztölcsért hoz létre. A nyári napokon gyakran látható „szépidő-forgószelek” (portölcsér, porforgatag) mindig a felszín közelében keletkeznek, annak túlhevülése és az ott kialakuló szélnyírás eredményeképpen. Ezek azonban még teljes intenzitással is csak néhányszor 10 méteres magasságba képesek felkavarni, felemelni a port és a kisebb növényi részeket, faleveleket, szénát.

A tornádó olyan mezoméretű, rendkívüli intenzitású légörvény, amelyben a felhőből kiinduló forgószél tölcsére eléri a földfelszínt, s legalább 10 méteres sávban pusztít. A feláramlás sebessége általában 20-80 méter/másodperc, az örvénylő mozgás horizontális (vízszintes) sebesség-összetevője pedig nem ritkán meghaladja a 100 méter/másodpercet (360 kilométer/óra), a következmények alapján történő becslések szerint. Sőt, bizonyos esetekben még 200 méter/másodperc szélsebességre utaló károk is keletkeztek.
A tornádók által okozott pusztítás – eltérően az egyéb szélviharokétól – mindig élesen körülhatárolható sávra, kis területekre korlátozódik. A kár a tölcsér szélén levő önálló forgó mozgást végző, úgynevezett szívási pontok közelében a legnagyobb, ezekből legföljebb három-öt alakulhat ki. A tölcsér átmérője a talajon átlagosan 200-300 méter, de 10 és 1000 méter között változhat. A megtett út hossza még nagyobb eltéréseket mutat. Előfordul, hogy a tölcsér egy percen belül felemelkedik a felszínről, és így a károsodott terület hossza alig 100 méter, ugyanakkor megfigyeltek már 200 kilométeres úthosszt is. Ezt a távolságot szigorúan véve nem egyetlen tornádó teszi meg, a széltölcsér feloszlik, majd ismét összeáll és így tovább.
A forgószelek előfordulása jellegzetes földrajzi eloszlást mutat. Tornádókban az Egyesült Államok középső vidéke, elsősorban Kansas, Iowa és Missouri állam a leggazdagabb. A Mississippi völgyében évente megközelítőleg ezer tornádót figyelnek meg. A második helyen Ausztrália déli része áll, jóval kisebb területi sűrűséggel. Magyarországon átlagosan két-három évente észlelnek tornádót, de nálunk többnyire csak a ténylegesen kárt okozó, a településeket érintő eseteket dokumentálják, s nincs az USA-ban működőhöz hasonló megfigyelőrendszerünk.
Az évszázad legpusztítóbb hazai forgószelei Bián (1924), a Hortobágyon (1955) és Nagyatádon (1972) voltak, ezek még emberéletet is követeltek. Az utóbbi két évben szokatlanul sok helyen volt tornádó hazánkban (Sármellék, Sérsekszőlős-Torvaj, Izsák-Kiskőrös-Akasztó térsége, az északkeleti országrészben, valamint legutóbb a Kunszentmárton-Mezőtúr vonalon). A feljegyzett magyarországi esetek a mostani kivételével mind áprilistól augusztusig fordultak elő, a legtöbb májusban, akárcsak a zivatarok. Vajon miképpen tud kialakulni a tölcsérben 100 méter/másodperc kerületi sebességű örvénylő mozgás? Először a horizontális szélnyírás hatására erős kvázikörmozgás alakulhat ki, de a szélerősség még nem túl nagy.
A sebesség növekedésére a befelé tartó spirális mozgás adhat magyarázatot: e mozgás az impulzusmomentum megmaradásának elve szerint egyre gyorsul. Nagyfokú instabilitás esetén feláramlás alakulhat ki, s a befelé irányuló szívóhatás következményeként az áramlás tovább erősödik. Hogy pontosabb és teljesebb elméletek is születhessenek a tornádót kialakító mechanizmusokról, további mérésekre, szimulációs kísérletekre és elméleti kutatómunkára van szükség.
Szóljunk most a legutóbbi hazai tornádóról! November 11-én 15 óra 10 perckor Kunszentmártonban néhány perc alatt egy körülbelül 100 méter szélességű és 2 kilométer hosszúságú sávban mintegy 50 millió forintos kár keletkezett. Szemtanúk szerint a felhőtölcsér szökdelve haladt, többször is felemelkedett a felszínről, majd újra visszaereszkedett. Valamivel később 35 kilométerre északkeletre, Mezőtúron is tornádó bukkant fel. Ott rövidebb pályahosszon kisebb volt a kártétel. A két város között nem érintett lakott területet a felhőtölcsér, de távolról többen is látták a vonulását. A kártétel nyomai Öcsödtől északkeletre, a Hármas-Körös hullámtéri erdejében is megfigyelhetők 100-200 méteres szélességben.
A tornádót csak gyenge zivatartevékenység kísérte, kevés csapadékkal, néhol egy kis jégesővel. A műhold- és radarfelvételek is csak szokványosnak látszó izolált objektumokat mutattak a térségben. Az évszakhoz képest meleg, nedves levegő (16-17 fok, 14 hPa gőznyomás) a magasban végbemenő hidegadvekció hatására labilis állapotba került, az instabilitás azonban nem volt olyan nagy, hogy az erős konvektív jelenségek kialakulását megmagyarázta volna.
A tölcsér belsejében uralkodó áramlási viszonyok hagyományos meteorológiai műszerekkel nem mérhetők, olyan különleges eszközök kellenek hozzá, amelyek mozgathatók (a tornádó útjába helyezhetők) és rendkívüli erejű mechanikai igénybevétel mellett is megfelelően működnek. A legutóbbi események felhívják a figyelmet a mezometeorológiai mérőhálózatok és kutatások fontosságára. 
Forrás: ITT

Gombos Béla
(meteorológus, Szarvas)