Ami a vándorútjukat illeti, azokban minden szabályosság mellett, többé-kevésbbé jelentékeny eltérés is fordul elő. Ez különben a vándorló állatoknál állandó jelenség. Úgy látszik, hogy útjuk irányára nem annyira az áramlásnak, mint inkább a szélnek van jelentős befolyása. Számos tapasztalt ember állítja ugyanis, hogy a széllel szemben kell úszniok. Annyi bizonyos, hogy nem csupán egyes példányok terelődnek el a megszokott úttól, hanem egész csoportok is, így pl. az a 32 ámbrás cet, amely 1784-ben, s az a 70 kétfogú cet, amely 1812-ben a francia partokon elpusztult. Az utóbb említett faj történetében is van egy különös példa arra vonatkozólag, hogy a rendes útiránytól hosszabb-rövidebb időre eltérnek. A nagy csapatok elvonulása ugyanis 1754-től 1776-ig, tehát 22 éven át csaknem teljesen szünetelt. Azóta azonban évről-évre ismétlődik és az utóbbi időben éppen növekedőben van. Ez az eltérés a megszokott útvonaltól s talán a folyamtorkolatokba való szándékos benyomulás az oka, hogy a cetek időnként nagyobb számban vetődnek a partra és így a partilakók zsákmányául esnek, amint régebben a grönlandi bálnával is megtörtént, amely most már csak a magas északon található.
Forrás: ITT