A mamutok kihalásának részletei

Bár a mamutpopulációk létszáma már 12 000 évvel ez előttre jelentősen lecsökkent, teljesen csak mintegy 3600 éve tűntek el a Földgolyóról. A tudósok régóta vitatkoznak azon, mi adta meg végül az utolsó lökést ezeknek a gyapjas ormányosoknak.

Egy új tanulmány szerint valószínűleg az emberek verték az utolsó szöget a gyapjas mamutok koporsójába, de a hatalmas emlősök kihalásának fő oka az éghajlatváltozás lehetett.

Bár a mamutpopulációk létszáma már 12 000 évvel ez előttre jelentősen lecsökkent, teljesen csak mintegy 3600 éve tűntek el a Földgolyóról. A tudósok régóta vitatkoznak azon, mi adta meg végül az utolsó lökést ezeknek a gyapjas ormányosoknak. A spanyol Nemzeti Természettudományi Múzeum kutatója, David Nogues-Bravo által vezetett kutatócsoport klímamodelleket és a gyapjas mamutok, valamint az emberi populációk modelljeit fölhasználva vizsgálta meg a mamutok kihalásához vezető különböző tényezők egymáshoz viszonyított jelentőségét.

A csoport úgy találta, hogy a mamutok kihalását elsősorban a Föld klímájának 8000–6000 évvel ez előtt történt fölmelegedése idézte elő. Mivel a Föld akkoriban éppen egy jégkorszakból tartott kifelé, a hőmérséklet emelkedett és átalakította a bolygó tájképét. A mamutok kedvelt élőhelye, a sztyeppes tundra területe igen kicsire zsugorodott.

A kutatók az ismert mamut-ősmaradványoknak a klímamodellekkel való összevetésével kiszámították azt a hőmérsékleti „ablakot”, amelyben a mamutok képesek életben maradni. Meghatározták a hőmérsékletet abban az időszakban, amikor az egyes mamutpéldányok éltek, és az adatokat összesítve megkapták az állatok által előnyben részesített klímatartományt.

A csoport arra az eredményre jutott, hogy 6000 éve a mamutok a 36 000 évvel korábbi élőhelyüknek – amikor a legkiterjedtebb volt az eljegesedés – a 10 százalékára szorultak vissza.

A mamutok kihalását azonban a jelek szerint nem magyarázza pusztán az éghajlatváltozás. Ezek a szívós állatok már túléltek – igaz csak éppen hogy – egy korábbi interglaciális időszakot 126 000 éve, amikor szintén jelentősen fölmelegedett az éghajlat. A tudósok találtak pár fosszilis mamutcsontot ebből a korból, tehát az éghajlatváltozás akkor nem törölte el végképp ezeket az emlősöket.

Az egyik különbség a korábbi és a későbbi interglaciális időszak között – amikor az állatok ténylegesen kihaltak – az ember megjelenése. Nagyjából 6000 éve, amikor az éghajlat fölmelegedett Eurázsia északi részén, ahol a mamutok éltek, őseink már képesek voltak behatolni erre a területre. Ha jelen voltak, elképzelhető, hogy a vadászatukkal megadták a kegyelemdöfést a már amúgy is leromlott állapotú mamutcsordáknak.

A kutatók kiszámították, hogy 6000 évvel ez előttre a mamutok egyedszámának optimista becslése esetén is elegendő lehetett a kihalásukhoz, ha egy ember csak háromévente ejtett el egy példányt. Egy pesszimistább számítás szerint még akkor is kipusztultak volna, ha egy-egy ember csak 200 évenként zsákmányolt volna egy mamutot.

Forrás: ITT