Amikor az ember felelős

Mind ez ideig csak olyan földrengési jelenségekről beszéltünk, amelyeknek természetes eredetük volt, és amelyeknek előidézéséhez az emberi tevékenység semmiféle módon nem járult hozzá.

A legutóbbi években azonban riasztó hírek keltek szárnyra olyan földrengésekről, amelyeket - bár természetesen nem szándékosan - maga az ember idézett elő. A kérdéssel már 1971. januárjában az UNESCO egy szakértőkből álló bizottsága is foglalkozott Párizsban.

A vizsgálatok során kiderült, hogy a duzzasztógátak és a mesterségesen létrehozott tavak környezetében mind gyakrabban észlelhetők földmozgások. Ezek néha, szerencsésebb esetekben, csupán a talaj gyenge remegéseiben mutatkoznak meg. Máskor azonban már komolyabb pusztításra is képes, erős földlökésekről van szó! Klasszikus példa erre a Colorado folyón létesített Boulder-gát mögött kialakult Mead-tó. Ennek medrét 1935-ben kezdték vízzel feltölteni. Ezt követően 10 év alatt mintegy 6000 földlökést észleltek a környéken!

A Rhodesia és Zambia között, a Zambézi folyón épített Kariba-gát mögötti mesterséges tó környezetében, a medence feltöltése után szintén a rengések egész sorozatát észlelték.Erről az említett UNESCO-tanácskozáson Jean Pierre Rothé, a strasbourgi egyetem geofizikai intézetének vezetője számolt be. A Kariba-víztároló feltöltése 1959 júniusában fejeződött be. Az ezt követő időkben kipattant erősebb (az agadiri és a skopjei rengésekhez hasonló energiájú) földrengések a következők voltak: 1961. július és szeptember; 1963 augusztusától novemberéig; 1966. április, 1967. április; 1968. június. A víztároló feltöltése előtt azonban ez a terület teljesen aszeizmikus volt!

Az észak-olaszországi vajonti duzzasztógát vidékén 1962. október 9-én lezajlott katasztrófa - amely 1994 emberéletet követelt! - szintén megszívlelendő, intő példa. A baljós előjelek már 1960 elején jelentkeztek. A hatóságok azonban politikai tendenciájú álhíreknek minősítették a jelenségekről szóló beszámolókat, és semmiféle konkrét intézkedést nem tettek. 1962 júliusában négy erős földlökést észleltek a környéken. A gát fala e rengések következtében több helyütt megrongálódott, és végül ez vezetett a gát átszakadásához és a tragédiához.

1967. december 10-én India területén pattant ki erős rengés, amelyet a szeizmológia története Koyna-földrengés néven tart számon. A halálos áldozatok száma ezúttal 177 volt, 2300 ember pedig megsebesült. Rothé szerint ez a katasztrófa a Koyna-duzzasztógát mögöt kialakított mesterséges tó feltöltésével magyarázható. Ezen a gáton is hatalmas repedések képződtek a rengés következtében.

Bizonyos mértékig hasonló természetű összefüggéseket tapasztaltak az Egyesült Államokban a szennyvíztároló, föld alatti üregek feltöltésekor is. A vegyiparban keletkező szennyvizet ugyanis gyakran a föld mélyében lévő mesterséges vagy természetes eredetű üregekbe vezették, Denver mellett például 3700 méter mélységbe. 1962 márciusa és 1963 szeptembere között napi átlagban 1,3 millió tonna vizet juttattak a mélybe. 1965 szeptemberében azonban felhagytak ezzel az eljárással, mert Denvert és környezetét gyors egymásutánban számos földrengés rázta meg. A statisztikai feljegyzések szerint a víz levezetésének megkezdése óta 710, közöttük 18 igen erős (a dunaharaszti rengés energiáját majdnem elérő energiájú) rengés lépett fel. A terület ezt megelőzően csaknem tökéletesen aszeizmikus volt; 1882 és 1962 között csupán három rengést regisztráltak itt. De nemcsak egy ilyen általános összefüggést derítettek fel, hanem még azt is kimutatták, hogy a rengések száma akkor volt a legnagyobb, amikor a földbe vezetett szennyvíz mennyisége is maximális volt. Amikor viszont a víz mennyiségét csökkentették, a rengések száma is megfogyatkozott.

A geológiai vizsgálatok azt mutatták, hogy a víz egy bizonyos mélységben, amely alatt vízzáró rétegek húzódtak, felgyülemlett. Az egyre növekvő víztömeg nyomásának hatására ezek a rétegek elcsúsztak egymáson. Az elcsúszások önmagukban is kelthettek földrengést, de a helyzetváltoztatás egyúttal további mechanikai feszültségek kialakulásával, illetőleg felszabadulásával járt, amely szintén rengések kialakulásához vezetett.

A duzzasztógátak mögötti mesterséges tavak feltöltése és az ezt követő sok földrengés közötti összefüggést is lényegében hasonló módon magyarázták az UNESCO említett konferenciáján. A viszonylag kis kiterjedésű alapra nehezedő roppant víztömeg könnyen deformálhatja az alatta levő kőzetrétegeket, és olyan rétegelcsúszásokat idézhet elő, mint amilyeneket a denveri föld alatti víztárolók megtöltése is létrehozott. Másrészt a víz súlya felületi terhelésnövekedést okoz, amely törésvonalak kiújulásához, vagy esetleg újak kialakításához vezet. Ezek mentén szintén elmozdulások és ezeknek megfelelően földrengések játszódhatnak le.

Felmerült természetesen a kérdés is, mit lehet tenni annak érdekében, hogy ilyen jelenségek ne forduljanak elő többé. Arról nyilván nem lehet szó, hogy a duzzasztógátak mögötti területet ne töltsék fel ezentúl, hiszen az így nyert vízmennyiségre múlhatatlanul szükség van. Szennyvizet azonban nem szabad a föld belsejébe juttatni. Mielőtt pedig valahol új duzzasztógátat létesítenének, előzetesen rendkívül nagy pontossággal fel kell deríteni a terület geológiai és tektonikai (földszerkezeti) viszonyait. Végül a már meglevő víztárolók környezetében fokozatosan be kell vezetni azokat az építkezési rendszabályokat, amelyeket természetes földrengésektől gyakran sújtott országokban az épületek védelme érdekében már régóta alkalmaznak.

Nemcsak a földfelszínen tárolt, vagy a mélyebb rétegekbe juttatott víz képvisel komoly veszélyforrást, hanem a számos bányabeli és másfajta robbantás is. Dél-Afrikában pl. a bányarobbantásokat gyakran követték földrengések (igaz, hogy viszonylag gyengébbek) olyan területeken is, ahol ilyen természeti jelenségekre korábban soha nem került sor. A föld alatti nukleáris robbantásoknak is hasonló következményeik lehetnek, főként akkor, ha ezeket olyan területeken hajtják végre (például Alaszka déli részén, vagy az Aleut-szigetsor mentén), ahol egyébként is gyakoriak a földrengések. A föld felszíne alatt néhány száz méter mélységben felrobbantott atom- vagy hidrogénbomba óriási energiát szabadít fel, és megbontja a terület feszültségrendszerének egyensúlyi állapottá. Ez az egyensúlyi állapot egyébként sem tartós, épp ezt szemléltetik a kérdéses övezetek földrengései - de ha az ember kellő elővigyázatosság nélkül maga is hozzájárul ennek az egyensúlynak a megbontásához, az beláthatatlan következményekkel járhat.

Forrás: ITT