A lávafolyás vagy lávaömlés az a folyamat, melynek során az illóanyagoktól megszabadult magma, azaz a láva a felszínre kerül. Napjainkban a lávaömlések – az óceánközépi hátságok hasadékvölgyeit leszámítva – elsősorban a Hawaii-szigeteken, Izlandon és az Etnán gyakoriak. A történelem során feljegyzett legnagyobb lávaömlés 1783-ban az izlandi Laki kitörése volt: a vulkánból több, mint 14 km³ bazalt ömlött ki, és mintegy 40 km-re jutott el. A földtörténet során ennél jóval nagyobb kitörések is voltak: a Columbia folyóról elnevezett, középső miocén bazaltvidéken a Roza nevű lávaömlés-sorozat mindössze egy hét alatt 1500 km³ anyagot produkált. Az így képződött lávamezőket platóbazaltoknak nevezik; ilyenek például a Dekkán-fennsík (a kréta-paleocén határon képződött), az Etiópiai-magasföld (a tercierben keletkezett) és Közép-Szibéria (kora mezozoós) bazaltjai stb.
A központi kitörések (kráterből kifolyó) lávafolyásai jóval kisebbek. Az Etna például 1535 óta kevesebb, mint 4 km³ lávát adott, és legnagyobb lávaömlése sem volt több a 0,5 km³-nél.
A lávafolyások méretét (térfogatát, vastagságát) és sebességét számos tényező befolyásolja.
- az effúziós ráta (a láva utánpótlásának, illetve kiáramlásának intenzitása)
- a magma (láva) fizikai tulajdonságai (nyomása, sűrűsége, viszkozitása, vegyi összetétele).
Forrás: ITT |