Az elsivatagosodás az egész világon tapasztalható, a mediterrán térségben, Kaliforniában még a magyar Alföldön is. A legérzékenyebben azonban a Szaharától délre található, úgynevezett Száhel-övezetet érinti.
Afrikát, a legforróbb éghajlatú kontinenst, az Egyenlítő szinte pontosan középen szeli át.
Az egyenlítői esőerdőktől távolodva az éves csapadék mennyisége csökken, így először
szavanna, majd a zonális sivatagok területére jutunk. A kontinens északi részén, a Ráktérítő vidékén alakult ki a Föld legnagyobb sivatagi területe, a Szahara. A Száhel–övezet a Szaharától délre helyezkedik el, végighúzódva Afrika legszélesebb részén az Atlanti-óceántól az Indiai-óceánig. A „száhel” szó arab nyelven a sivatag partját jelenti, ami arra utal, hogy a sivatag és a szavanna között helyezkedik el ez a terület.
Több száz vagy ezer évig tartó esős és száraz periódusok váltották egymást Földünknek ezen a részén. Korábban az északi szélesség 10. fokáig is előrenyomult a sivatag egy hosszabb száraz periódus idején. A jelenlegi változások lényege, hogy az egész övezetben, nagyjából azonos mértékben csökken a csapadék mennyisége. Nagyobb szárazság általában hat éves periódusokban alakul ki: 1910-1915, 1941-1949, 1968-1974 majd 1982-től tapasztalták a sivatag előretörését. Az 1970-es évek elején ennek sebessége elérte a 9 km/évet. Rontja a helyzetet, hogy a csapadék eloszlása is kiszámíthatatlanná vált, ha esik is az eső, nem a megszokott időben, és nem akkor, amikor szükség lenne rá.
A Száhel-övben az éves csapadékmennyiség 200-800 mm közé esik évente, de ez nagyon egyenetlenül esik, az év során csak néhány csapadékos hónap van. A magas hőmérséklet, a légnyomás sajátosságai miatt harmat nem nagyon keletkezik, tehát a teljes csapadékmennyiség ezekben az esőkben jelenik meg.
1968 és 1974 között elmaradtak az esők, tartós szárazság sújtotta a Száhel-övezetet, 250 ezer ember halt éhen és milliók kényszerültek elhagyni lakóhelyüket. 1984-85-ben újabb szárazság okozott éhínséget. Egyes modellek szerint ezeket a szárazságokat az európai kén-dioxid szennyezés okozhatta.
A nagy éhínségek idején a fejlett világ komoly túltermeléssel küszködött, az európai parasztok ebben az időben már támogatást kaptak azért, ha semmit sem termeltek és így nem szaporították a felesleges készleteket. Az éhínségekről beszélve nem hagyhatjuk szó nélkül a fejlett világ túlfogyasztását is. Jelen pillanatban a Földön termelt élelem 60%-át a Föld lakosságának 30%-a fogyasztja el (mi is benne vagyunk ebben a 30%-ban).
Kezdetben az elsivatagosodás elsődleges okának a túlnépesedést tartották, de alaposabb vizsgálatok kiderítették, hogy nem mutatható ki egyértelmű összefüggés az elsivatagosodás és a népességnövekedés között. Vannak olyan területek, ahol nő a népesség, de a talaj nem romlik, míg máshol ott is egyre szárazabbá válik, ahol kifejezetten csökken a népesség.
Az elsivatagosodás azonban sokkal összetettebb és sokrétűbb jelenség, mintsem hogy pár mondattal magyarázni lehetne. Ökológiai, éghajlati, mezőgazdasági, gazdasági, politikai tényezők egyaránt szerepet játszanak a kialakulásában. Az utóbbi két évtizedben a nemzetközi szervezetek egyre nagyobb figyelmet fordítanak arra, hogy milyen hagyományos módszerekkel gazdálkodnak az egyes területek népei és ebből próbálják meg leszűrni a követendő stratégiát. Az eredmények (úgy tűnik) igazolják ezt a megközelítést. Egyre nagyobb területen kezdik el újra a hagyományos kölest és cirkot vetni, alacsony kőfalakat építenek, hogy az esővíz ne tudjon elfolyni és ne csökkenthesse tovább a talajréteget, a folyópartokon ligeteket telepítenek, hogy csökkentsék az eróziót, felhasználják a szerves trágyát és mindig az adott helynek és évnek szükségesen használják az egyes területeket, akár a növénytermesztést és legeltetést is váltogatva.
Fontos lépés a termelés decentralizációja is, a faluközösségek maguk döntik el, hogy mit, hol és hogyan termelnek. A hagyományos módszerek felhasználásán túl szintén nagy figyelmet fordítanak a környezeti nevelésre is, az iskolákban, tanfolyamokon magyarázzák el az embereknek, hogy milyen hatásai vannak a túllegeltetésnek, a bozótirtásnak stb.
 Dr. Isaac Held amerikai kutató klímamodellje egy hihetetlenül kiszáradt Száhel-övezetet ígér a közeljövőre, ez a jóslata Marty Hoerling klímakutatónak is. Mali, Szenegál, Burkina Faso, Etiópia, Szudán és Csád lakosságának egy része elvándorlásra kényszerült. A mezőgazdasági változtatásokat a globális felmelegedési válsággal indokolták ausztrál klímakutatók (Tim Flannery). Afrika erdeinek irtásához, a túllegeltetéshez járul hozzá a üvegházhatású gázok hatása, így tapasztalható az övezet szélesedése.
Burkina Fasoban a vízhiány egyenes következménye a Szahel-övezetben kereken húsz év óta megfigyelhető elsivatagosodásnak. Egyre jobban terjeszkedik a homoksivatag, ami minden növényzetet és minden vegetációt elpusztít, minden tavacskát, minden vízfolyást kiszárít. A lakosság kilenc tizede mezőgazdaságból él. Kutak nélkül egyaránt lehetetlen megművelni a földeket és legeltetni az állatokat. A kormány erőfeszítései ellenére Burkina Faso lakosságának egyharmada még mindig szenved a vízhiánytól.
Az asszonyoknak kell gondoskodniuk a vízről. Ehhez több kilométert is meg kell tenniük. A nyolc hónapig tartó száraz évszakban a legnehezebb a helyzet, Ilyenkor sok embernek csak napi 5 liter víz áll rendelkezésére, azaz az iváshoz és az ételek elkészítéséhez szükséges abszolút minimum. Ez a mennyiség borzasztóan kevés, kiváltképp, ha tudjuk, hogy az átlaghőmérséklet 35 °C körül van. A legmagasabb hőmérséklet a 45 °C-t is eléri. A férfiaknak, asszonyoknak és gyerekeknek be kell érniük állott vízzel. Ilyen körülmények között a legelemibb higiéniai szabályok betartása is lehetetlen. Ennek következtében az emberek nagyon fogékonyak a betegségekre, például a kolerára, a vérhasra, a férges megbetegedésekre.
A Morija, amely egy humanitárius segélyszervezet már 14 éve támogatja a “Víz élet” elnevezésű projektet. A projekt célja, hogy minden egyes falunak legyen kútja. A falu lakosainak először kérelmet kell benyújtaniuk, majd meg kell ragadniuk a munka végét, ők adják szakképzetlen munkaerőt a kút ásásához. Ők gondoskodnak továbbá a kútépítők ellátásáról, és pénzbeni hozzájárulást is fizetnek, 17 svájci frankot. A Morija kútépítői csak akkor avatkoznak közbe, ha a földmunkák során sziklába ütköznek, vagy vízre bukkannak. Ilyenkor szakmai tudásukat bevetve átveszik az építés munkálatainak befejezését. 2003-ban a tisztán afrikaiakból álló csapat 11 főt számlált: egy projektvezető, egy építésvezető, két kompresszorkezelő, négy munkás a kútfalazáshoz és két további munkás, akik a kompresszoroknál és falazásnál is dolgozhatnak. 2004-ben még négy munkást vettek fel.
1990 óta 304 kutat építettek 140 000 falusi nagy megkönnyebbülésére és örömére. Az ivóvízért folytatott küzdelem azonban korántsem fejeződött be. A Morija célja változatlan: “kutat minden falunak”.
Forrás: ITT |
AJÁNLOM AZ OLDALT
z oldalon minden saját keresés, gyűjtés, ezért a tartalomból akármit, egy cikket, többet, képet tilos elvinni! A modulokban mindenhol ott a forrás. Az oldaldolgai (design,ikon) teljesen sajátok. Az oldal versenyre készült.
