A nagy fehér cápa az egyik legnagyobb és legrettegettebb tengeri ragadozó. Igazi emberevő hírében áll, ennek ellenére az általa okozott halálos kimenetelű támadások meglehetősen ritkák. Ez persze nem vigasztalja azt a szerencsétlent, akit pont egy éhes cápával hoz össze a végzet…

A nagy fehér cápa több mint 6 méter hosszúra, és 2200 kilósra is megnőhet. Megtalálható majdnem 1000 méteres mélységben, és a felszín közelében a parti vizekben is. A nevét fehér hasáról kapta. Emellett azonban torpedó formája, kúpos orra, és nagy hátúszója mind bevésődtek a tudatunkba.

A cápáknak van egy hatodik érzékük, az úgynevezett Lorenzini-ampullák, amelyek az orrukon találhatók, és a leggyengébb elektromos tér érzékelésére is alkalmasak. A cápa zsákmányai, például a fókák, elektromos rezgéseket keltenek, és a cápa ezek alapján talál rájuk. A hatalmas ragadozók gyakran alulról közelednek, rakétaként a felszín felé, és valósággal szétzúzzák áldozatukat. Ezzel a módszerrel jobban látják zsákmányukat, az pedig nehezebben menekül el.

A nagy fehér cápák ősei majd’ 400 millió éve szelik a tengereket. A mérsékelt övi, és alkalmanként a trópusi óceánokban lakói, s nem kötik őket területi határok. Azon kevés fajhoz tartoznak, amelyek bejárják szinte az egész Földet. Egyes nőstények, amelyeket a tengerbiológusok nyomon követtek, mindössze 9 hónap alatt eljutottak Afrikából Ausztráliába és vissza. Ez összesen több mint 19 ezer kilométer.

A nagy fehér cápa egyik leggyakoribb előfordulási helye Dél-Ausztrália partvidéke. Nagyon jól érzik magukat például a Kenguru-sziget környékén, amely egy kis földdarab a déli part közelében. Miután területének egyharmada védett, a Kenguru-sziget valóságos kis természeti paradicsom. Él itt többféle kenguru, és Ausztrália egyik legnagyobb oroszlánfóka-populációja. És ahol oroszlánfókák élnek, ott cápák is vannak.

A hely a szörfösöket is csábítja. 2005 szeptemberében Josh Berris ezen a békés szigeten ünnepelte 26. születésnapját a barátaival. Josh így emlékszik vissza a napra: „Pedáloztam hátul, és néztem ezt a gyönyörű, békés, tükörsima vizet, amelyen csak néhány hullám fodrozódott. Arra gondoltam, ez egy különleges nap. Aztán egyszer csak hallottam egy loccsanást, és láttam valamit a szemem sarkából. Az első gondolatom az volt: mit csinál ez a fóka ilyen közel? Aztán nagyon gyorsan rájöttem, hogy ez nem fóka.”

Egy nagy fehér cápa egyenesen a szörfös felé tartott.

„Hihetetlen erővel talált el, és előrefelé lelökött a deszkáról. Addigra a cápa már alattam volt, mindkét kezem és mindkét lábam a hátát verdeste.”

A fehér cápák a fókákat alulról, függőlegesen felfelé rohamozzák meg. Ha azonban egy szörfös akad útjukba, gyakran vízszintesen támadnak. Egyenesen odaúsznak a célponthoz, míg már csak egy méter választja el őket tőle, aztán lemerülnek, és optimális pozícióból a lehető legnagyobb sérülést okozzák: orrukat feltartják, az állkapcsukat pedig kifordítják a szájukból. Egyes kutatók szerint ez a különböző támadási módszer bizonyíthatja, hogy a cápák különbséget tudnak tenni a fókák és a szörfösök között.

A legtöbb hal változó testhőmérsékletű, azaz a környezetük határozza meg a testhőmérsékletüket.
A nagy fehér cápák testhőmérséklete azonban viszonylag állandó: 23–26 oC-os, akár hideg vízben is. Ez lehetővé teszi számukra, hogy ha fürgébb zsákmányt támadnak meg, energiatartalékaik felhasználásával nagyon gyorsan mozogjanak.

„Hihetetlen volt, hogy milyen gyorsan megfordult, és elindult visszafelé. Azt hiszem, ösztönös lehetett, hogy kitettem a kezemet és a lábamat, hogy megpróbáljam kivédeni, amikor be akar kapni. Sikerült kiperdülnöm oldalra, és a cápa a deszkámat kapta be. Ekkor aztán borzasztó dühös lett.”

Egy nagy fehér cápa erős állkapcsában több mint száz háromszög alakú, fűrészes, közel 5 centiméter hosszú fog sorakozik. Amint ráharap zsákmányára, a cápa ide-oda mozgatja a fejét, nyírva, fűrészelve azt, míg egy darabot ki nem tép belőle. A nagy fehér cápák több mint 220 kilós erővel képesek harapni. Az az 5 méter hosszú állat, amelyik megtámadta Josh-t, készült megadni neki a kegyelemdöfést. A cápának a szájában volt a szörfdeszka, Josh pedig még mindig oda volt kötözve hozzá.

„Vonszolt maga után a nyílt tenger felé. Sikerült leoldozni a lábamról, és láttam, hogy még mindig a szörfdeszkámat rágcsálja.”

Josh megfordult, hogy segítséget kérjen, és észrevette az egyik szörfös társát. Amikor azonban visszanézett, rémisztő dolgot látott: „a víz tükörsima volt, a szörfdeszkám ott ringatózott, és cápa sehol. Biztos voltam benne, hogy azért hagyta ott a deszkát, hogy visszajöjjön értem. Talán azok voltak a legfélelmetesebb percek. Amikor aztán elértük a sziklákat, meg voltam lepve, és boldog voltam. Alig hittem el, hogy ilyen szerencsés vagyok, hogy túléltem.
”

A nagy fehér cápákról azt tartják, hogy megkóstolnak, megharapnak minden szokatlan dolgot, ami a szemük elé kerül, aztán eldöntik, hogy megeszik-e vagy sem. A zsíros állatokat kedvelik, amelyek tele vannak energiával, nem az embereket. Valójában egész Ausztráliában évente átlagosan csak egy embert ölnek meg. Ezzel szemben a kereskedelmi halászat és a cápaőrök rengeteg cápa pusztulásáért felelősek minden évben. Mivel a nagy fehér cápák 12 éves korukig nem szaporodnak, a megölt cápák többsége pedig fiatal, a populáció hirtelen összeomlása fenyeget. Emiatt Ausztráliában nemrég védetté nyilvánították a nagy fehér cápát. 

Forrás: ITT